Jacob Black
Jacob Black a Twilight-saga harmadik főszereplője. Elég sok és nagy szerepe van a történet során. Az indián fiú a Quilleute törzs tagjaként tűnik fel, az elején még hosszú hajjal és vékony testalkattal, a második részre viszont teljesen átváltozik - szó szerint. Megnő, felszed pár kiló izmot magára és a haját is levágattatja, hiszen ő is örökölte a vérfarkas géneket, amelyeket a rezervátum védelmére fordít. Jacob már kisgyermek kora óta nagyon jól ismeri Bellát és elég jó baráti viszony van köztük, de Jake többet érez a lány iránt, mint puszta barátság. Ezt nem is egyszer tudadtja barátnőjével, de ő minden egyes alkalommal tudatja a fiúval, hogy ez így nincs helyén. Jacob hosszú ideig reménykedik abban, hogy egyszer mégis ellophatja Bellát Edwardtól, egészen addig, amíg meg nem születik Renéesmé, Bella és Edward közös gyermeke. Mikor először megpillantja a félvér porontyot, Jake egyből bevésődik, s attól a pillanattól kezdve, már nem Bella szerelméért esedezik.
Isabella Marie Swan
Bella Swan a történet főszereplője Phoenixben lakott édesanyjával és annak élettársával, Phillel. Phil híres baseball-játékos és sokat kell utaznia, Bella nem szerette volna, hogy anyja miatta ne tartson Phillel ezért ott hagyja Floridát és leköltözik édesapjához, Charlie-hoz Forksba. Első napján a Forks-i gimnáziumban meglátja a titokzatos és különleges Edward Cullent, s innentől kezdve felfordul az élete. A fiú először tartózkodó a lánnyal de később egyre jobban megismerkednek és Bella rájön a fiú titkára. Beleszeret és nem akar nélküle élni. Ám eközben elkezd találkozgatni gyerekkori barátjával, Jacob Black-kel, s később rájön, nem teljesen barátként tekint rá. Bella sok idő után eldönti, hogy kit választ, Edwardot. Össze is házasodnak ám a nászút balul sült el, kiderül, hogy Bella terhes. Gyermekük, Renesmee megszületését Bella nem élte volna túl, ezért Edward átváltoztatja vámpírrá. De a szerelem nem maradhat felhőtlen, mivel egy ősi vámpír klánt, a Volturit is foglalkoztatja Renesmee.
Edward Cullen
Edward Cullen 17 éves volt, amikor megbetegedett spanyolnáthában. A betegséget nem élte volna túl, hogyha Carlilse, a kórház egyik orvosa nem változtatja át vámpírrá. Ezután küzd a vérszomjjal és megpróbál ura lenni önmagának, ahogyan Carlilse teszi. Nagyszerű zongoristává válik, s rengeteg nyelvet megtanul. Kis családjukhoz egyre többen csatlakoznak, s városról városra vándorolnak, hogy ne legyen feltűnő: nem öregednek. Már Forks-ban élnek egy ideje amikor a kisvárosban megjelenik egy lány. Edward különleges képessége a gondolat olvasás, minden ember fejébe belelát, de ez alól kivétel egy ember, Bella Swan. A fiú fölfigyel a lányra és fokozatosan beleszeret, miközben küzd vérszomjával, s Bella barátjával, Jacob Black-kel, aki ugyancsak magának akarja a lányt. Ez mégjobban kiéleződik miután Edward ott hagyja Forks-ot és vele együtt Bellát. Egy nap Rosalie-tól rossz hírt kap, a lány akit szeret meghalt. Edward nem tud beletörődni és elmegy a Volturi-hoz Olaszországba, könyörögni a kegyes halálért. Már majdnem sikerül is felhívnia magára a figyelmüket, de ekkor megjelenik Bella és megmenti őt. Bella megbocsájt Edwardnak és vele marad, a család is visszaköltözik Forks-ba. Edward minden vágya, a sok évnyi magány után egy feleség, akivel boldogan élhet. Meg is kéri Bella kezét, aki igent mond és megrendezésre kerül az esküvő. A pár nászútján Bella terhes lesz, amit Edward nem tud felfogni. Nem képes nézni, ahogy Bella szenved a terhesség alatt, lelkileg összetörik. Miután a szülést Bella nem élte volna túl, ezért Edward átváltoztatja kedvesét. Boldogan élhetnek tovább...együtt...örökké, gondolják, ám a sors közbeszól.
Renesmee Carlie Cullen
Renesmee Bella és Edward kislánya. Félvámpírként születik meg és elképesztő gyorsan növekedik. Születése után 7 nappal tud beszélni a regény végére pedig, futni, olvasni és vadászni is. A Volturi föl is figyel a gyermekre, ugyanis a szabály szerint tilos csecsemő vámpírt létrehozni. Sok vámpír gyűlik össze Renesmee életének megmentése érdekében, végül sikerrel is járnak, hála Alice-nek. Kiderül, hogy 7 éves koráig fog növekedni s utána megáll a fejlődésben, a család nagy örömére. A Renesmee név a Renee és az Esme kombinációja, a Carlie pedig a Charlie és a Carlilse keveréke, de Jacobnak köszönhetően a kötet végére mindenki Nessie-nek hívja. Jacob bevésődik Nessie-be, ami megmagyarázza Bella kötődését Jacobhoz. Különleges képessége, hogy meg tudja mutatni gondolatait másoknak is, képek formájában, ha hozzájuk ér.
Charlie Swan
Charlie Forks-ban élt feleségével, Renee-vel, de a kapcsolatuk megromlott és a felesége elhagyta. Ő a helyi rendőrfőnök, s szabadidejében horgászik vagy focit néz a tévében La Push-i barátaival. Egy nap lánya leköltözött hozzá Floridából. Billy kihasználta az alkalmat és rögtön adott is neki egy ajándékot, egy öreg furgont. Charlie nem néz jó szemmel Bella barátjára, Edwardra, miután a fiú elmegy, Bella teljesen összetörik és Charlie próbálja rendbeszedni őt. Boldog amikor látja, hogy Jacobbal újra kezd kiteljesedni. Amikor Edward visszatér a városba, Charlie rettentő mérges lesz rá, s kitiltja a házból. De nem is sejti, hogy eközben Edward szinte minden idejét a lányánál tölti. Az esküvő hírét nem túl jól fogadja, korainak tartja és a vőlegényt pedig kifejezetten nem kedveli. Miután Bella átváltozik nem tudja meg az okát, hogy miért változott meg a kinézete, miért lett fehér a bőre és miért más a hangja. Cullenék elmondják neki, hogy örüljön addig amég nem tudja, így Charlie tudatlanságban marad később is.
Alice Cullen
Alice Brandonnak már emberkorában látomásai voltak, ezért elmegyógyintézetbe zárták. Itt figyelt fel rá egy James nevű vámpír aki által később át is változott. Alice fölébredt az átváltozás után és nem tudta mi történt vele. Előtte is voltak képességei, de az átváltozás után már teljes mértékben látta a jövőt, ám ahogy az ember megváltoztatta az elhatározását, az amit látott, nyomban meg is változott. Így látta meg Jaspert is, tudta, hogy együtt lesznek és, hogy találkozni fog vele. Amikor ez megtörtént elmentek Cullenékhez, tudván, Alice látta, hogy egy család lesznek. Ez így is történt. Alice felvette a Cullen nevet és ő is beállt az „állítólagos” fogadott gyerekek sorába Jasperrel. Később képessége sokat segített a családnak. Emellett nagyon vidám személyiség, rövid barna haja van és alacsony termete. Imád szervezkedni, Bella és Edward esküvőjét is ő szervezte meg Esmével és Renee-vel.
Rosalie Hale
Rosalie Hale az 1900-as évek elején élte élete legszebb éveit párja, Royce oldalán. Rose fülig szerelmes volt a magas és jóképű férfiba, ám amit ő nem tudott szerelméről az a csapodár természete volt. A lány úgy képzelte el életét - amit meg is említ Bellának a harmadik részben -, hogy férjétől lesznek gyermekeik és öregkorukban a verandán ülve, kézenfogva fognak visszaemlékezni fiatal éveikre. Ám ez sajnos nem így lett, mert egy alkalommal, mikor Rosalie egy barátnőjétől tartott haza összefutott Royce-szal és annak barátaival, akik nem kicsit ittas állapotban voltak. A férfiak megerőszakolták és megverték Rose-t. Vértől tocsogva, erőtlenül feküdt az utcán, míg rá nem talált Carlisle Cullen, aki hatalmas bánatára vámpírrá változtatta. Eleinte vérszomjas természetével bosszút állt egyesével Royce-ékon, s volt kedvesét hagyta utoljára, hogy tudja: nemsokára érte is eljön. Így is lett, s az esküvői ruháját magára öltve tört rá a férfira. Ezek után csatlakozott Carlisle-ékhoz és áttért a vegetáriánus életmódra. A mai napig irgykedik,s egyben dühös Bellára, mert neki van választása, de neki nem volt. Dühös fivére kedvesére, mert eldobná magától az élet örömeit, s inkább választja a vámpírságot. Miután Bella megszüli Renéesmét lecsap a babára, s szinte sajátjának tekinti, hiszen minden vágya egy gyerek volt - Bella terhessége alatt ezért is volt kedves és segítőkész, hogy jobban a lány bizalmába férkőzzön aztán részben megkaparinthassa a kicsit.
Jasper Hale
Jasper a polgárháborúban szolgált katonaként. Épp lovagolt egy falu felé, amikor meglátott három nőt egyedül álldogálni az út szélén. Megállt, hogy segítsen nekik, ekkor az egyik nő, Maria rátámadott és megharapta. Maria elhitette Jasperrel, hogy szereti és, hogy mindennél fontosabb számára. De azonban csak kihasználta, Jasper feladata volt az újonc vámpírok betanítása és megölése azoknak, akiknek már nem vették hasznukat. Mikor elege lett ebből az életmódból elment Peterrel és feleségével, akik régen ugyancsak Mariának szolgáltak, s áttért a vegetáriánus létre. Nem bírta jól, a sok évnyi öldöklés után, nem találta helyét a világban, s ekkor érkezett meg Alice. Elvitte magával Cullenékhez, majd később össze is házasodtak. Jasper számára volt a legnehezebb Bella közelségét elviselni előélete miatt. Különleges képessége, hogy befolyásolni tudja az emberek hangulatát, pár pillanat alatt, lehet valaki nyugodt idegesből vagy éppen fordítva.
Emmett Cullen
Emmett épp vadászik amikor megtámadja egy medve, és megsebesíti. Rosalie talál rá és elviszi Carlilse-hoz, hogy változtassa át. Rosalie és Emmett többször is összeházasodik és életüket nem mindig a Cullen családdal töltik. Néha vándorolnak, de utána visszatérnek hozzájuk. Emmett vicces humoros egyén, szereti ugratni Bellát. Büszke izomzatára és mindig nagy hévvel áll neki mindennek, mosolya akkor fagy a képére, amikor az újszülött vámpír Bella, legyőzi őt szkanderben.
Renee Dwyer
Renee, Bella édesanyja. Elvált férjétől, Charlie-tól, és Phoenixben kezdett új életet Bellával. Megismerte Philt, akihez később feleségül is ment. Bella egyszer utazik el hozzá Floridába Edwarddal, Esme és Carlilse ajándéka által. Később az esküvőn tűnik fel, segít Alice-nek a szervezésben is.
Carlilse Cullen
Carlilse lelkipásztor volt, s később vetette bele magát a vámpírok világába. Egy napon a dolgok balul sültek el és őt is átváltoztatták. Utálta önmagát, próbált véget vetni az életének, de nem sikerült. Megismerkedett a Volturi tagjaival, Aroval, Marcus-szal és Caius-szal. Barátok lettek, s egy ideig velük élt, de embervért soha nem ivott. Olyan szintre fejlesztette a képességét, hogy elvégezte az orvosit és képes megoperálni embereket anélkül, hogy bármiféle csábítást érezne a vér iránt. Carlilse magányos volt egyedül, ezért változtatta át a spanyolnáthában szenvedő Edwardot is. Később találkozott Esme-vel, akit ugyancsak átváltoztatott és össze is házasodtak. Rosalie-t és Emmett-et is ő változtatta át. A család Forks-ba költözött és egyezséget kötött a Quileute törzzsel. Amíg mindenki marad saját területén, és az embereknek nem esik bántódásuk, megférnek egymás mellett. Carlilse nyugodttermészetű, kedves ember. Az összes családtag felnéz rá és nagy tisztelet övezi.
Esme Cullen
Esme egy kórházban találkozott Carlilse-al, Ő látta el a sebeit. Később megint összehozta őket a sors, amikor Esme haldoklott, Carlilse, hogy megmentse, átváltoztatta vámpírrá. Szerelmesek lettek egymásba, s össze is házasodtak. Kedves, gondoskodó nő, az anya szerepét tölti be a családban. Carlilse egy szigetet is vesz neki, melyet elnevez Esme szigetének. Itt tölti Bella és Edward a nászútját.
Billy Black
Billy Jacob édesapja, aki tolószékes. Ő a tanács elnöke és sokat segít a vérfarkasoknak. Hobbija a horgászat és a foci nézése barátjával, Charlie-val. Dédapja Ephraim Black, az első falka vezére.
Seth Clearwater
Seth a legfiatalabb vérfarkas a falkában. Szereti a farkas létet, nincs úgy ellenére, mint Jacobnak. Testvére Leah Clearwater, aki ugyancsak vérfarkas. Apjuk a történet során meghal. Edwarddal nagyon jó barátságban van, ő kedveli egyedül Cullenéket.
Leah Clearwater
Leah Sam, a falkavezér barátnője, addig amíg Sam bele nem vésődik Leah unokatestvérébe, Emily-be és ott nem hagyja Leah-t, aki ezt nem tudja feldolgozni. Ő az egyetlen lány a falkában és rendesen megkeseríti a falka életét. Utálja a vámpírokat. Testvére Seth, apja Harry.
Sam Uley
Sam Uley a falka első tagja, s később a vezetője is. Sokat segít az ifjú farkasoknak, hogy feldolgozzák az átváltozást. Leah Clearwaterrel járt, amíg bele nem vésődött Emily Young-ba. Egyszer nem tudott uralkodni magán és megsebezte Emily-t, a seb máig is meglátszódik arcán.
Victoria
Victoria a vörös hajú vérengző vámpír. Társa James halála miatt minden vágya, hogy Bellát megölhesse, s ezzel fájdalmat okozzon Edwardnak. Fiatal vámpírokból álló sereget is toboroz, ám küldetése csődöt mond és Edward végez vele.
James
James Victoria társa és kivételesen tehetséges nyomkövető. Nem nyugszik bele a Bellával való találkozásba és megpróbálja megölni őt. Csapdába is csalja, ám Edwardék időben odaérnek és megmentik őt, akit ekkor már James megharapott. Edward kiszívja a mérget, így megmentve Bellát az átváltozástól.
Laurent
Amikor Cullenék találkoznak Laurenttel, James-szel és Victoriával Laurentet hiszik vezérnek, mert úgy adták elő, közben pedig James a vezér. Később elköltözik Tanya-ékhoz, hogy kipróbálja a vegetáriánus életet, de nem az ínyére való és az Újholdban majdnem meg is öli Bellát, ám a farkasok megvédik és végeznek Laurenttel.
Angela
Angela egy csendes lány, akit kedvessége és visszafogottsága miatt kedvel meg Bella. A könyvben Bennel jár.
Jessica
Jessica egy nagyhangú lány akivel Bella jól kijön a történet elején később féltékeny lesz rá Mike miatt, akinek tetszik Bella. De mivel Bellát nem érdekli Mike, ezért később összejönnek. Bella érkezése előtt megpróbálja becserkészni Edwardot sikertelenül.
Mike
Mike-nak nagyon tetszik Bella és sok sikertelen próbálkozást tesz arra, hogy összejöjjön vele. Egyszer moziba is elmennek hármasban Jacobbal. Megpróbálja a bálba is elhívni Bellát, ő azonban azt hazudja, hogy nem lesz otthon a bál estéjén. Féltékeny Edwardra amiért Bellával jár. Később Jessicával jön össze.
Aro
Aro a Volturi egyik alapítója, legnagyobb hatalom az ő kezében van. Különleges képessége a gondolatolvasás, akárcsak Edwardnak, de másképp. Ha megérint egy embert lepereg a szeme előtt az egész élete, érzései. Kivéve Belláé. Kíváncsi természet, minden érdekli. Felesége Sulpicia.
Marcus
Marcus a Volturi második alapító tagja. Képessége, hogy megérzi az emberek közötti kapcsolatokat. Felesége Didyme volt. Közönyös, nem igazán foglalkoztatja őt Bella és Edward.
Caius
Caius a Volturi harmadik alapítója. Szőke haja van és nem kedveli Bellát. Őt is a közöny és a ridegség jellemzi. Athenodora a felesége.
Jane
Jane a Volturi tagja és különleges képessége, hogy akire rátekint, gondolatban meg tudja kínozni. Megpróbálja Bellát is bántani és nagyon dühös, amikor rájön, hogy nem képes rá. Szőke haja van, vérvörös szeme és baba arca. Fontos tag, testőr.
Alec
Alec is a Volturi tagja. Különleges képessége, hogy hatástalanítani tudja a vámpírok érzékeit (pl. hallás) ezzel megbénítva áldozatát vagy akár áldozatait. Ő is testőr, akárcsak Jane.
|